Az arany az elmúlt 9 év többségében legalább évi 11 % hozamot hozott!
Arany 2012. évi kilátásairól itt olvashat.
A péntek reggeli állapot szerint az aranyat 1718 USD/uncia szinten jegyzik. Jelentős útkeresés volt a távol-keleti kereskedési szakaszban (sok helyen még mindig a holdújévi mulatságokkal foglalkoznak).
Az arany tehát egy friss héthetes csúcsot ért el csütörtökön és szép, követő keresletet láttunk a szerdai nagy emelkedés után, a reggeli – délelőtti útkeresést követően. Az arany és ezüst piac bikái számos rövidtávú technikai ellenállást meghaladtak a héten. A kulcs „külső piacok” (ami a dollár árfolyam csökkenését illetve az olajárat jelenti) szintén bika irányban működtek a nemesfém szempontjából. A dollár a valutakosárhoz jelentősen vesztett értékéből, míg az olajár emelkedett. A dollár értékvesztése szükségszerűen következett a FED FOMC nyilatkozatából, miszerint az alkalmazkodó pénzügypolitika folytatódni fog, és a nagyon csekély kamat fennmarad, ami tartósan bikapiacot jelent mind az arany, mind az ezüst és más összehasonlítható eszközök piacán. A versengő kötvény jellegű eszközök illetve a részvények jóval kisebb hozammal kecsegtetnek. A FED újra elkötelezte magát az USA gazdaságának egészséges fejlődése mellett, ami szintén kedvez a tartalékként funkcionáló aranynak.
______________________________________________________________________________
Az arany az elmúlt 9 év többségében legalább évi 11 % hozamot hozott, de volt olyan év, amikor a dupláját. Részletek az éves kilátásokat elemző cikkben találhatóak.
Aranykilátások 2012 összefoglalonkat itt olvashatja.
______________________________________________________________________________
A szerdai és csütörtöki piaci helyzet közötti különbség a FED ülésről szóló bejelentés volt.
Az európai piacok csak a következő napon tudtak reagálni, amikor öt havi csúcsra emelkedtek, miután a FED közzétette, hogy az USA alapkamat legalább két további évre alacsony marad.
Nehézzé vált negatív kilátásúnak - vagyis shortnak - látni a piacot egy olyan környezetben, ahol az árutőzsdei cikkeken elért nyereség messze nagyobb, mint a fix (leginkább kötvényekből származó ) jövedelmek. Egy hétéves USA államkötvényt például a csütörtöki aukción éves 1,359%-os hozammal lehetett elvinni.
Hét évig, évente kevesebb, mint évi 1,5 % hozam. Mindezt két és félszeresen túljegyezték!
Ehhez képest az arany ára az alábbiak szerint alakult:
Igen, jól látjuk, alkalmas időben nyitott pozícióval egy nap alatt – sokkal nagyobb kockázattal – többet lehet keresni, mint egy biztos állampapíron egy év alatt. Nem csodálhatjuk, hogy számos befektető kevesli az állampapírhozamot, és árutőzsdei cikkekbe fektet.